1183 Budapest, Vajk utca 16-20. | OM: 035126 | Intézményvezető: Galgóczy Zoltán

Angol karácsony a Rózsa Művelődési Házban PDF  | Nyomtatás |  E-mail
2007. december 28. péntek, 18:17

Edith Piaf jól ismert dalának – Padam, padam – mélabús dallamaival kezdődött a tizedik angol karácsony, melyet ebben az évben a közelmúltban elhunyt kerületi munkaközösségvezető, Tímár Éva tanárnő emlékének szenteltek kollégái.

 

 

A nyitótáncot (bécsi keringő) a szervező Vajk-sziget Általános Iskola tavaly végzett diákjai (Bojtos Luca, Bereczki Mariann, Horváth Anna, Lindner Bernadett, Lukács Norbert, Németh Bálint, Rimóczi Roland és Sziráki Martin) táncolták. Felkészítő tanáruk, Fehér Zsófi néni volt. Köszönet illeti valamennyiüket a kitartó, lelkes próbákért, melynek eredményeként „öregdiákként” is ápolták iskolánk jó hírnevét.

 

A folytatásban a Kapocs iskola diákjai köszöntötték a program résztvevőit és a közönség soraiban helyet foglaló Éva nénit, Tímár Éva édesanyját, majd a Sonore Pedagógus Vegyeskar adott elő karácsonyi dalokat. A Kandó Téri Általános Iskola Harangszó zenekara a „Jingle Bells”-t és Louis Armstrong-tól „A szentek bevonulását” adta elő. Az együttest a Dohnányi Ernő Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara kísérte.

 

A fúvósok után Demeter Áron, a Brassó iskola növendéke lépett a színpadra: Chopin A-moll mazurkáját játszotta zongorán.

 

Karácsony 12 napja volt a címe a következő versnek, melyet az Etalonsport iskola 5. osztályos tanulói mondtak el.

 

A program második részét az egyik leghíresebb rockoperával fejeztük be. A Krisztus életéről és haláláról szóló musical részleteivel zajos sikert aratott iskolánk kórusa. Két dalt énekeltek Tim Rice és Webber művéből: I don’t how to love him és Superstar. Zongorán Kovács Adrián, a dobon Kovács Olivér, gitáron Juhász Balázs játszott. Felkészítő tanáruk Hódoss Henriette volt.

 

A Vörösmarty iskola tanulói egy karácsonyi verssel és négy jelenettel készültek. A Kassásoktól pedig Beatles-dalokat hallgathattunk gitárkísérettel.

 

Vidám hangulatban, dallal, tánccal ért fejeződött be a műsor. Először az Eötvös kis tánccsoportja vitt minket egy rövid európai körútra, majd a Darus képviselői adták elő a Napfivér, Holdnővér című dalt. Végül a Kondor növendékei búcsúztak country tánccal a zsúfolásig megtelt művelődési ház közönségétől.

 

Tartalmas, színvonalas eseménynek volt részese a tíz kerületi iskola 120 képviselője, melyen iskolánk közreműködői is emlékezetes teljesítményt nyújtottak. A 7.b tanulói (Horváth Dániel, Losó Alexandra, Mészáros Dóra, Pánti Róbert, Pollák Erika és Tóth Gergely) pedig a rendezvény zavartalan lebonyolításában segédkeztek.

Tímár Éva édesanyja hálás köszönetét fejezte ki a résztvevőknek, külön kiemelve a rendhagyó kezdést, amelynek „ötletgazdája” Babszi néni volt.

Módosítás dátuma: 2014. június 03. kedd, 11:29