1183 Budapest, Vajk utca 16-20. | OM: 035126 | Intézményvezető: Galgóczy Zoltán

Futballal emlékeztünk az évszázad mérkőzésére
2010. november 25. csütörtök, 14:17

Ötvenhét esztendeje, 1953. november 25-én rendezték Londonban az azóta csak az évszázad mérkőzéseként emlegetett angol-magyar válogatott labdarúgó-mérkőzést. Mint ismeretes, nemzeti tizenegyünk a Wembleyben 6:3-ra legyőzte a hazai pályán 90 éve veretlen angol csapatot.

 

1993 óta ez a nap A magyar labdarúgás napja; ebből az alkalomból - és mert focizni mindig jó -, a jeles évfordulón összecsapott egymással a Vajk-sziget és a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola főleg 2001-esekből álló gárdája.


Ünnep lévén a végeredmény nem, csak a játék és a barátságos hangulat volt fontos. A felvétel talán igazolja: utóbbival nem volt gond.

 

 

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 13:34
 
Sivatagi kiránduláson a Természetbarát szakkör
2010. november 15. hétfő, 12:15

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Sivatag című interaktív kiállítását tekintette meg a Természetbarát szakkör 15 tagja Vincze Éva tanítónő vezetésével 2010. október 26-án. A programról minden résztvevő diák írt egy rövid fogalmazást. E beszámolók közül a 4.b-s Somogyvári Eriké olvasható honlapunkon.

 

Módosítás dátuma: 2016. február 29. hétfő, 10:01
Bővebben...
 
Kézdy Györgyre várva
2010. november 08. hétfő, 13:13

Kézdy György színművész lesz a Vajk-sziget Általános Iskola vendége  2010. november 12-én, 15 órától.

 

A Jászai Mari-díjas, Érdemes művésszel folytatott beszélgetés mellett az érdeklődők részleteket hallgathatnak meg Petőfi János vitézéből - nemrégiben került ugyanis a boltokba az elbeszélő költemény legújabb, ezúttal Kézdy György hangján megszólaló hangoskönyv-változata.   

A terjesztő a program ideje alatt rendkívüli kedvezménnyel teszi hozzáférhetővé a 2 CD-t tartalmazó kiadványt, amely a helyszínen nagyjából a kereskedelmi ár felébe, azaz 1500,-Ft-ba kerül majd.

Az eseményre mindenkit szeretettel várunk!


Fotó: www.studiokszinhaz.hu

Módosítás dátuma: 2016. február 29. hétfő, 10:02
 
Adományok Devecsernek
2010. október 28. csütörtök, 10:21

A Vajk-sziget Általános Iskola is adománygyűjtési akciót szervezett a vörösiszap károsultjainak javára. Az alábbiakban a gyűjtést szervezők beszámolóját olvashatják - csorbítatlanul.


Mi emberek döbbenten álltunk a súlyos tragédiát követően, a kétes módon millárdosokká lett „urak” cinikus és lekezelő nyilatkozatainak hallatán. „Barátságos anyag”, "közel sem akkora a kár, mint mondja a média", hangoztatták a vállalat vezetői annak ellenére, hogy már ekkor is voltak halálos áldozatok, sokan kerültek súlyos sérülésekkel kórházba, váltak hajléktalanná. Nem is beszélve a környezeti károkról. Az együttérzés legkisebb jelét sem mutatták, nemhogy segíteni igyekeztek volna a miattuk bajba kerülteken.

Összefogott azonban az ország, és mi is tenni akartunk valamit.
Gyűjtést szerveztünk.

A hozott ruhákat átválogatás után nem és kor szerint dobozoltuk be. Kaptunk tartósélelmiszereket, tisztítószereket, gyerekjátékokat, egy szinte új babakocsit, de volt, aki 100.000-, Ft készpénzt adott.

Az összegyűjtött adományokat ( mely csak csepp a tengerben ) október 9-én szombaton, iskolánk volt diákjának szüleivel juttattunk el Devecser önkormányzatának.

A helyszínen elénk táruló kép a televíziós hírek ismeretében is lesújtó és megrázó volt.

Módosítás dátuma: 2016. február 29. hétfő, 10:04
 
Állatkert marcipánból
2010. október 26. kedd, 10:33

Édességek minden alkalomraJó kézügyesség, nagy-nagy önfegyelem, baráti önzetlenség: ez jellemezte az október 13-i kerületi marcipánfigura készítő versenyen rajthoz állt - asztalhoz ült - negyedikes diákjainkat.

 


Az első tulajdonság magától értetődő feltétele a sikeres szereplésnek egy kézműves vetélkedésen. Önfegyelemre az ízletes alapanyag miatt volt szükség; annak legalább az eredményhirdetésig ellent kellett állni.

A négy lány (Farkas Nikolett, Kovács Karina, Nagy Cintia, Szabó Rebeka) és az egyetlen fiú, Pethő Dániel természetesen ellenállt a kísértésnek, és egy remekbe szabott állatkerttel, amely az ismert film, a Madagaszkár alapján készült, az ítészeket is lenyűgözte. Munkájukat első hellyel - arany oklevéllel - jutalmazták. 

Szólnunk kell még a bevezető mondatban említett baráti önzetlenségről is: a csapattagok ugyanis magukkal hozták és csak osztálytársaikkal közösen fogyasztották el a versenyen készített műremeket. Mi több, nyereményüket, Bernice Hurst Édességek minden alkalomra című könyvét - felkészítőjükkel, Gyurácz Ottília tanítónővel egyetértésben - az iskolai könyvtárnak ajándékozták.

 

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 13:19
 
Vetélkedő a természetért
2010. október 25. hétfő, 12:23

Tizenkét iskola nevezett a kerületi Diákhét természetvédelmi vetélkedőjére, amelynek házigazdája és egyik szervezője a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium volt. (A verseny lebonyolításához a Pedagógiai Intézet is segítséget nyújtott.) 
A Vajk-sziget Soós Kende (2.a), Hajdú Donát (3.a) és Szepesi Ákos (4.b) összeállítású csapata már a kezdet kezdetén felhívta magára a figyelmet ötletes és szép menetlevelével. A trió végig jól, az rendező intézmény mottójául választott - alább olvasható - Vörösmarty idézet szellemében szerepelt, így összesítsében az előkelő 4. helyen végzett.
Szeretettel gratulálunk a diákoknak és felkészítőjüknek, Vincze Éva tanítónőnek!

 

"Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok."




A vajkosok menetlevele

Módosítás dátuma: 2010. október 26. kedd, 06:38
 
Ezüsthalászok
2010. október 25. hétfő, 10:25

Ebben a tanévben is a Pedagógiai Intézet és a pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola közös szervezésében került sor a kerületi Bölcs Bagoly rejtvényfejtő versenyre.

 

A feladatok idén két témát (környezetvédelem és népművészet) öleltek fel. A lebonyolítás egyebekben nem változott: iskolánként egy négy fős csapat indulhatott, 2-2 harmadikos és negyedikes diákkal.

A Vajkot a Halászok elnevezésű négyes, név szerint Neszmély Zsombor (3.a), Berkics Gergely (3.b), Vincze Henriett (4.a) és Lajos Panna (4.a) képviselte. Nekik - hatvan perc alatt - hat feladatot kellett megoldaniuk.

Hogy jól dolgoztak, az az eredményhirdetésen derült ki: a zsűri ezüst minősítéssel jutalmazta teljesítményüket.

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 13:20
 
Nálunk pingpongozott a kerület
2010. október 21. csütörtök, 10:21

A Vajk-sziget Általános Iskola adott otthont a kerületi Diákhét asztalitenisz-versenyének. (A szervezési feladatokat Fehér Zsófia tanítónő látta el.)

 

A két felsős korcsoportban összesen 18-an álltak asztalhoz. A legeredményesebb hazai játékosnak Ledő Barnabás (6.a) bizonyult, aki az 5-6. évfolyamosok mezőnyében a 3. helyen végzett.

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 13:21
 
Diákheti foci: második hely
2010. október 19. kedd, 16:52

Négy csapat részvételével rendezett kispályás labdarúgó-bajnokságot október 12-én, a kerületi Diákhét keretében a Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium.

 

7-8. osztályos  futballistáink a Bókay (4-0) és a Pitagorasz (3-2) legyőzése után 2-2-es döntetlent játszottak a Gulnerrel, így összesítésben - rosszabb gólkülönbséggel - a 2. helyen végeztek a körmérkőzéses tornán.


A csapat tagjai: Bak Zsolt (7.a), Darabont Balázs (8.b), El Felta Aymen (8.a), Ertl Mátyás (8.b), Krajcz Tamás (8.b), Lukács Vilmos (8.a), Resch Attila (8.a), Simó Szabolcs (8.b), Tóth Milán (7.a).

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 13:21
 
Elismerés
2010. október 16. szombat, 14:12

Iskolánk III. díjat kapott a 13. alkalommal kiírt Szebb, virágosabb kerületünkért pályázat Intézményudvarok tisztasága, rendezettsége, parkosítása elnevezésű kategóriájában.


Az elismerés értékét növeli, hogy az érintett intézményi körből összesen 74 pályázati anyag érkezett be az önkormányzathoz.

Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 13:22
 
« ElsőElőző6162636465666768KövetkezőUtolsó »

62. oldal / 68