Kitüntetett pedagógusok | | Nyomtatás | |
2023. június 22. csütörtök, 08:32 |
Elhivatottan, céltudatosan, precízen végzett tanítói munkájáért és a közösségformálás terén végzett kitartó, lelkes tevékenységéért „A Kerület Tanítója” elismerésben részesült pedagógusnap alkalmából munkatársunk, öregdiákunk, Fehér Zsófia.
Idén a Rózsa Művelődési Házban rendezett gálán adták át Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata nevében a jubileumi díszdiplomákat és a pedagógus szakmai kitüntetéseket. Ma is aktív kollégáink közül ezúttal Fehér Zsófia tanítónőt ünnepelhettük. A rendezvényen is felolvasott méltatást Somogyi Beatrix igazgatóasszony írta:
Fehér Zsófia kisgyermekként iskolánk diákjaként, majd ifivezetőként kezdte pályafutását, itt töltötte főiskolai gyakorlatát is, és ezt követően 1999-ben iskolánk nevelőtestületének tagja lett. Már akkor látható volt, hogy egy kreatív, agilis, munkáját szerető kollégával gyarapodott tantestületünk. Fiatal kora ellenére határozottan végezte tanítói tevékenységét. Aktivitásával, ötleteivel tanítói közösségünk motorja lett. Tanóráit a változatosság, a felkészültség, precízség jellemzi. Első tanévétől kezdve osztályfőnök. Meggyőződésem, hogy jó az Ő osztályában diáknak lenni. Rábízott diákjait minden évben erdei táborba viszi, ezzel is gyarapítva a gyermekek élményeit, a természetben szerzett ismereteit. A tanulóknak és alkalmanként a szülőknek is változatos szabadidős programokat szervez. A szülőkkel jó kapcsolatot ápol, akik segítőkészen támogatják munkájában.
60 éve végzett tanítóként Vellai Istvánné, aki ebből az alkalomból vehette át Gyémánt Diplomáját. Pályafutása egy részét Marika néni is a Vajk-sziget Általános Iskolában töltötte. A Kerület Óvodapedagógusa címet kapott az Erzsébet-Bélatelepen működő Vadvirág Óvoda dolgozója, Fehérné Sípos Enikő, aki szintén öregdiákként, de szülőként is kötődik iskolánkhoz. Minden kitüntetettnek szeretettel gratulálunk! |
Módosítás dátuma: 2023. június 22. csütörtök, 09:07 |