1183 Budapest, Vajk utca 16-20. | OM: 035126 | Intézményvezető: Galgóczy Zoltán

Szülők Akadémiája Tari Annamáriával PDF  | Nyomtatás |  E-mail
2012. április 18. szerda, 11:46

Iskolánk új kezdeményezését szeretnénk a tisztelt érdeklődők figyelmébe ajánlani!
Szülők Akadémiája, Együtt a gyermekekért elnevezésű programsorozatunk első vendége Tari Annamária, a Z generáció című kötet szerzője lesz május 3-án.


Kedves Szülők!

 

Bizonyosan vannak olyan pillanatok az Önök életében is, amikor gyermekük nevelésekor ráébrednek: valamit nem jól csinálok, pedig mindent megtettem. Lehet, hogy ilyenkor egy elismerő szó, segítő pillantás sokat jelenthet a megfelelő kommunikáció létrejöttében szülő, gyerek, pedagógus között.

Ilyen célzattal szeretnénk útjára indítani a Szülők Akadémiája, Együtt a gyermekekért című rendezvénysorozatunkat, amikor szakemberek, pszichológusok, fejlesztő pedagógusok tartanak előadásokat a bennünket foglalkoztató  problémákról.

Ebben a tanévben május 3-án, csütörtökön 17 órakor iskolánkba látogat Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus, aki a Z avagy a  Net Generációt mutatja be.

A felnőttek nagy része aggódik, mások homokba dugják a fejüket, és örülnek, hogy a gyerek a szobájában ül a számítógép előtt. Gyerekek, kamaszok vagy kis felnőttek? Baj van, vagy minden a legnagyobb rendben? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.

Az előadás meghallgatására sajnos csak korlátozott számban (40 fő) van lehetőség .

Ezúton szeretnénk Önöket megkérni, hogy a portán elhelyezett füzetben előzetesen regisztrálják magukat, s az első negyven bejegyzett szülőt szeretettel várjuk a meghirdetett előadásra.

 

Iskolavezetőség

 

 

Z generáció

Kik ők? Milyenek? Mit akarnak?

Van, aki szerint nincs sok értelme generációkra bontani a világot, és nincsenek új problémák, csak rég megszokott jelenségek.Z generáció Mégis azt látjuk, hogy a kamaszok mozaikszerű érettséget mutatnak, vagyis nagyon is érettek, míg más vonatkozásban gyerekek. Egyre több agresszív hatás éri őket, egyre gyorsabban nőnek fel. Minden látszat ellenére nincs könnyű gyerekkoruk: értenek sok mindent, de feldolgozni nagyon keveset képesek ebből.

A régi értékek, érzelmek és attitűdök folyamatosan változnak. Az Információs Kor és a fogyasztói társadalom hatásait sem kikerülni, sem megváltoztatni nem lehet, mert életünk részei. Ez érzelmileg is rugalmasságot és alkalmazkodást igényel felnőttől és gyerektől egyaránt. Azonban a felnőtteknek feladatuk is van ebben a folyamatban: tudatosan kellene vigyázniuk a Z generációra, megmutatni és átadni a legfontosabb értékeket.

Tari Annamária gyakorló pszichológusként összefűzi az okokat és a magyarázatokat, hogy feltáruljon, milyen érzelmek mozgatják a mai világot, és benne a kamaszokat. Értelmezésében a társadalomlélektani és klinikai tapasztalatok segítenek abban, hogy megértsük az online személyiség szerepét, a társas agresszió mértékét, a kognitív folyamatok változásait, valamint a családi-iskolai érzelmi folyamatokat.

Megannyi kérdés áll előttünk, amit az élet vet fel, és amire még időben kellene megtalálnunk a válaszokat.


A fenti tájékoztató anyag letöltéséhez, kérjük, kattintson az ikonra!  

Módosítás dátuma: 2012. április 18. szerda, 12:29